Hazánkban számos ragadozó emlősfaj honos, ám ez csak töredéke azon fajok listájának, amik egykor nálunk éltek. Ezek közül jópár elkezdett visszatelepedni, és egy eredetileg ritka faj is terjed az országban. Itt most csak azokat a fajokat taglalom, amik fontosak vagy már találkoztam  velük, így számos menyétféle ragadozót kihagyok a sorból. Fényképezésük kihívás, többségük ritka, kicsi méretű vagy éjszakai vad. Néhány fajt párossával tárgyalok, összehasonlítva őket, mert egyébként nehéz őket megkülönböztetni.

Barnamedve (Ursus arctos)

A Barnamedve egykor széles körben elterjedt Eurázsia és Észak-Amerika nagy részén. Több alfaja ismert, legdélebbi elterjedése a közel-kelet, itt él a Szíriai Barnamedve (fent), a legnagyobbak a Kamcsatkai félszigeten élnek (lent), valamint a Kodiak szigeten. Észak-Amerikai változata a Grizzly. Nálunk a Kárpáti Barnamedve honos volt középhegységeinkben. A vadászat azonban kipusztította. Jelenleg a Szlovákiából átjött példányok jelentek meg az Aggteleki Karszt területén. Hatalmas méretei és alakja miatt mással összetéveszthetetlen. Általában barna, de akár fekete és világosbarna is lehet. A hímet kanként, a nőstényt szukaként, a szapotulatot bocsként emlegetjük. A nemek közt inkább méretbeli különbség van. Akár a 2,4 méteres testhosszt és 800 kg-ot is elérheti. Magányos, rejtőzködő állat. Mindenevő. Egyes alfajok, főleg a Grizzlyk sok húst esznek. A Kárpáti Barnamedve főleg növényeken él, kedvence az áfonya, de megeszi a gombák, gumók, és egyéb termések széles választékát. Emellett kedveli a mézet, jól halászik, és ínséges időkben a dögöt sem veti meg. Rövid távon igen gyorsan fut, alérheti az 50 km/órás sebességet is, és a kissebb példányok kivállóan másznak fára. A talpán jár, 5 hosszú, vissza nem húzható, tompa karma veszéjes fegyver. Elsősorban éjszaka aktív, főként ott, ahol vadászzák. Komoly károkat okozhat a nyájállatok közt, ezért ahol él, ott tisztelet övezi. Igazi téli álmot nem alszik, de sokat pihen, keveset mozog, nyáron felszedett zsírtartalékaiból él. Egyes hejeken Romániában a városokban rászokott a kukák kifosztására, így komoly gondok forrása lehet. Bár nem kifejezettn emberevő, a sérült, öreg, legyengült medvék rászokhatnak az emberek megtámadására. A Bocsait védő nőstény veszéjes ellnefél. Rövid farka és nagy, erőteljes feje van. A nőstények minden év január-februárjában hozzák világra 2-3 bocsukat a téli álom idején. Hegyes fogai vannak, de nincs tépőfoga, ebből is látszik, hogy mindenevő. Lábnyomai hatalmasak. Az első nyomok rövidek, szélesek, 25 cm hosszúak is lehetnek, jól látható az öt karmos lábujj nyoma, és egy hátsó, különálló párna lenyomata. A hátsó nyom hosszabb, ugyanolyan széles, 30 cm-es is lehet. Hullatéka hengeres, 12 cm hosszú, egyik végén hegyesedő.

Fotózása veszélyesebb a vaddisznónál, soha ne menjünk egyedül, és ha lehet, vigyünk magunkal botot és medvesprayt. Ne essünk feltétlenül pánikba, ha meglátjuk, de figyeljük testbeszédét. Ha felénk indul, próbáljuk magunkat minnél kissebbre összehúzni, hogy veszélytelennek lásson minket, és elmegy. Messziről, jobb géppel próbálkozzunk. Legjobb esélyünk a medvelesre Erdélyben van, bár én sajnos még nem jártam sikerrel. A felső kép a Fővárosi Állat és Növénykertben, a középső a Sóstói Vadasparkban készülz, a harmadik egy vadásztrófea.

Farkas (Canis lupus)

 A Farkas a legnagyobb kutyféle, világszerte híres ragadozó, gyermekmesék és rémtörténetek jellegzetes alkaja. A házikutyafajták őse. Az északi féltekén egykor széles körben elterjedt, ma egykori előfordulási helyeinek csak a töredékén él. Színe az adott körülényelhez igazodik, ismert fekete, fehér, szürke és barnásszürke változata is. A nálunk élt, nemrég újra megjelent ordasok színében a szürke, világosbarna és a fehér szín a jellemző. Hasonló a Német Juhász kutyákhoz, de annál erőteljesebb, többnyire nem egyedül jár.  Hosszú pofaszőrzete és mindíg hegyesen álló füle, és nem kunkorodó farka különbözteti meg a Német Juhásztól. Emellett testtartása is különbözik tőle, fejét mindíg csípőmagasságban tartja, nem emeli feljebb. A fiatal kölykök színe leinte fekete vagy sötétszürke. A hímet Kannak, a nőstényt szukának hívjuk. Népies nevei az ordas és a csikasz. Testhossza 80-150 cm, ebből a farka 30-50 cm. Súlyuk általában 40-50 kg körüli, a hímek a nagyobbak. Társas lény, emely szigorú rangsorba szerveződött falkákban él. Vezetője az alfa pár, többnyire csak ők szaporodnak. A rangsor elején az alfahím áll, őt követi párja, az alfa nőstény.  Az Európai farkasok télen falkában, nyáron párban vagy magányosan vadásznak. Számuk akár 30 fő is lehet, a Magyarországon megjelent falkák általában még 4 fősek. Veszéjesek a nyájállatokra, így sok helyen üldözik őket.  Jelenleg a Zempléni hegységben, a Bükkben és a Gemenci erdőkben élnek farkasok hazánkban. Sok helyen vadásszák, nálunk 2001 óta szigorú védelem alatt áll, elősegítendő újbóli megjelenését.  Főleg a legyengült, beteg vagy öreg, néha fiatal egyedeket kapják el, szerepük fontos a természetes szelekció szempontjából. A szukák minden év március és május között 3-6 fpős alomnak adnak életet egy üregben vagy barlangban. Megítélésének nem segít negatív szerepe a tanulságos történetekben. Jellegzetes vonítása messzire elhangzik. Bundája és koponyája igazi vadásztrófea. Lábnyoma a kutyáéhoz hasonló, az első nyomok nagyobbak, 8 cm-esek, a hátsóak 7 cm-esek.

Jelenleg nálunk nehéz megfigyelni. A felső képet két Tundrafarkasról készítettem a Sóstói vadasparkban, a középső Miskolcon készült egy Európai Szürke farkasról, az alsó egy vadásztrófeaként a falra helyezett farkasbőr. Ha mindenképpen a vadonban szeretnénk fotózni, próbálkozhatunk a már említett helyeken, legjobb eséllyel azonban Szlovákiában és Észak-Erdélyben. Egészségea felnőtt emberre ritkán jelent veszéjt, de legyünk óvatosak. Ne mutassunk félelmet, tartsuk a távolságot, és ne járjunk egyedül. Vigyünk magunkal botot, ami inkább az elbizonytalanítás, mint a harc eszköze.

 Aranysakál (Canis aureus)

Kutyaféle ragadozó, mérete a Farkas és a Vörös Róka között van. Nálunk eredetileg csak szórványosan fordult elő, a huszadik század elejétől kezdve telepedett meg hazánk déli területein, de ma már szinte az egész országban előfordulnak szórványosan. Valószínűleg a Délszláv háborúk hatására kényszerült északabbra a 90-es években. Régebben is előfordult, valószínűleg ez az állat volt a Nádi Farkas, amivel Toldi Miklós is megküzdött. Egy kifejlett egyed nem nyom többet 15 kg-nál, hossza legfeljebb 1 m, ebből a farka 20-30 cm-t tesz ki. Színe barnás-szürkés. A hímet Kannak, a nőstényt Szukának nevezzük. Minthogy valószínűleg ez volt a Nádi Farkas, jó nevet kapott, hiszen a vizenyős, nádassal borított területeken, bokros, ligete és mocsaras területeken érzi magát igazán otthon. Főleg éjjel aktív, főleg húsevő, de megeszi a dögöt, a gyümölcsöket vagy akár a hulladékot is. Tápláléka nagyjából megegyezik a Vörös Rókáéval, de mivek nagyobb, ezért gyakran elűzi vadászterületéről. Komoly kárt tesz az őzállományban, az apróvadakéról nem is beszélve, ezért mindenhol vadásszák. Az Arab félszigeten is honos, az ottani mesékben ugyanazt a szerepet játsza, mint nálunk a Róka. A szukák évente egyszer, másjustól júniusig hozzák világra 4-6 kölyküket. A Farkastól megkülönbözteti kissebb mérete, hosszabb és vékonyabb farka és vörösesebb árnyalatú bundája. Jellegzetes vonítása kísérteties, ez is főleg éjszaka hallható. Lábnyoma ez utóbbiéhoz haonló, de kissebb, az első láb lenyomatai 6, a hátsóké 5 cm hosszú. Hullatéka is hasonló, hengeres, egyik végén hegyes, legfeljebb 10 cm hosszú.

Megfigyelése különösen nehéz, hiszen csak éjszaka mozog. Egy jó leshejről beetetéssel elérhető a siker, főleg, ha egy tapasztal, a fajt egyszer már elejtő vadász is segít minket. Az én képem a Terészettudományi múzeumban készült, bár a megvilágítás miatt akár élő állat is lehetne. Sajnos még nem találkoztam élő példányával.

Vörös Róka (Vulpes vulpes)

A Vörös Róka a legelterjedtebb ragadozó emlős a világon. Szőre a megszokott vöröses színtől kezdve a a világosbarnán át a sötétbarnáig sokféle lehet. Különleges színváltozata a Szibériában honos Ezüstróka (3. kép) amit sokfelé tenyésztenek prémje miatt. Valójában az állat fekete, a szőrszálak vége ezüstös. A Vörös róka hasa és nyaka alja világosabb, néha fehér. A lábak vége és a fül hátsó része általában fekete. A farok vége néha fehér.   A kölykök bundája eleinte fakó, szürkésbarna árnyalatú, a fülük lekerekítettebb, rövidebb. A hímet Kannak, a nőstényt Szukának nevezzük. A kifejlett állat mindössze 10-15 kilós, legfeljebb 90 cm hosszú, ebből a farok hozza 30-45 cm. Ragadozó, de szinte mindent megeszik: rágcsálókat, más állatok kicsinyet, tojást, dögöt, gerincteleneket, gyümölcsöket és bogyókat, de dögöt és hulladékot is fogyaszt. Néha a Sünök elejtésével is megpróbálkozik. Az egyetlen nagyobb testű vad, ami a városokban is megtelepszik. Kotoréka néha városi parkokban is megtalálható. Családias állat, a kicsik sokáig anyjuk mellett maradnak. A fiatal Szukák néha anyjuknál maradnak, és segítik felnevelni az újabb kicsiket. Ritkán előfordulhat a Farkasokéhoz hasonló falkába szerveződés, de ez nem jellemző. Érzékszervei kivállóak, és a mesebeli Vukhoz hasonlóan ravaszak és agyafurtak tudnak lenni. Könnyen tanul. Kotorékban él, aminek több kijárata és kamrája is lehet, de szívesen elfoglalja a Borzok várait is. Azt is megfigyelték már, hogy a két faj egy váron osztozott. A bejárat előtt gyakran ételmaradékok vannak. A veszettség fő terjesztője, a veszett róka szelíddé válik, az ilyet mindíg kerüljük, és jelentsük a helyi vadászoknál, vadőröknél. A róka jellegzetes vadászati módja, amikor télen a hó alatt lapuló rágcsálókat egy "csukafejessel" kapja el. A róka hallása és szaglása segítségével találja meg áldozatát, majd pontosan beméri helyzetét, és pontosan a prédára ugorva leüti azt. Jellegzetes hangja ugatásszerű, emellett alkalmanként vonít.A rókák lábnyoma a kutyaflékre jellemző módon elől nagyobb, 5 cm, míg a hátsó 3-4 cm. Hullatéka 5-10 cm hosszú, hengeres, osztott, egyik végén kihegyesedő.

Fotózása nagyon nehéz, nem árt jobb gépet használni. A felső képet a vadonban készítettem, a második a FeHoVán készült, a harmadik a debreceni Nagyerdei Kúltúrpark Ezüstrókáját ábrázolja, az utólsón egy Vörös Róka látható, aki a miskolci állatkert lakója több társával egyetemben. Mivel főleg éjszaka mozog, legjobb esélyünk fotócsapda kihejezésével lehet, ha van. A veszett róka szelíd, közel jön, az ilyen egyedeket ezért kerüljük el.

 Mosómedve (Procyon lotor)

Nálunk eredetileg nem honos ragadozó, eredeti élőhelye Észak-Amerika. 1934-ben telepítették be Németországba, ahol a hasonló klíma miatt hamar elszaporodott. Magyarországon pár évvel ezelőtt jelent meg. Nem gyakori, az állatok nagy része szabadon engedett házikedvenc. Egész évben vadászható, invanzív faj, éjszakai állat. Szőrzete szürke vagy szürkésbarna, farka jellegzetesen fekete-fehér csíkozású. Pofáján látható fehér szélű fekete "álarca" is a faj jellegzetes vonása. A füle széle is fehér. A felnőtt példányok 50-70 cm hosszúak, ebből a farok 20-25 cm-t tehet ki. A nappalt szülőhazájában odvas fák üregeiben és sziklahasadékokban tölti, az Európába került példányok a Borzok és Rókák által használt üregeket is használják. Amellett, hogy jól úszik, a fáramászásnak is bajnoka. Néha a fák tetejére felmászva, összegömbölyödve alszik. Nevét arról a viselkedésről kapta, ahogy a táplálékot a patakban elkapja, és néha tényleg meg is mossa. Tápláléka nagy változatosságot mutat: eredeti hazájában a városokban a Rókákhoz hasonlóan a szemétben is turkál, emellett rágcsálókat, puhatestűeket és rovarokat éppúgy fogyaszt, mint gyümölcsöt. A nőstények évente márciusban, áprilisban vagy májusban 2-5 fős almot hoznak a világra védett helyen. Valódi téli álmot nem alszik, de a téli hónapokban keveset mozog, a zsírtartalékokból él. Szintén terjeszti a veszettséget, ám az ember közelsége nem zavarja, főleg Amerikában. Gyakran fosztogat a Camping sátrai közt, gakran a Patkányokkal is verekszik az élelemért. A Youtubon számos videó látható a kertekbe szokott állatokról, amik néha belógnak az ablakokon, és a garázsba vagy a padlásra is befészkelik magukat. Lábnyoma különleges alakú. A mellső lábnyomok 6 cm hosszúak, a talppárnák hátrafelé nyitott patkó alakot formáznak, 5 újja szétterül, rajtuk nagy karom van. A hátsó lábak nyomai 8 cm hosszúak, a talppárna alakja hasonló, a lábullyak is ugyanúgy állnak. Hullatéka 7 cm hosszú, hengeres, durva felületű, mindkét végén kihegyesedő.

Mivel éjszakai állat, és ritka, Magyarországon nehéz a megfigyelése. A első kép a debreceni Nagyerdei Kúlturparkba készült, a harmadik egy menhelyen. Amerikában fotózásuk nem okoz különösebb gondot, még New York közepén, a Central Parkban sem.

Menyét (Mustela nivalis) és Hermelin (Mustela erminea)

 

E két rendkívül hasonló faj  a legkissebb menyétféle ragadozó hazánkban. Színük nyáron világosbarna, hasuk fehér. Télen az északi Hermelinpopulációk bundája kifehéredik, délen csak kivilágosodik, vastagabb lesz. A Menyét téli bundája szintén fehér az északi popolációknál, délen azonban a Hermelintől eltérően megtartják nyári színüket, csak vastagabb lesz szőrzetük. A fő különbség a színükben az, hogy a menyétnek nem fekete a farka vége, és rövidebb. A Hermelin valamivel nagyobb, 18-30 cm körüli hosszúságú, a Menyét 13-30 cm-es, ahol nem él Hermelin, rendszerint valamivel nagyobbak. A Menyét gyakori vad, még a városokba is bemerészkedik, jól alkalmazkodik sok különböző élőhelyhez. A Hermelin ezzel szenben főleg vizes élőhelyeken fordul elő, máshol elsősorban a tundrák lakója.  A Hermelint régen vadászták és tenyésztették gyönyörű téli bundája miatt. A nőstények április-májusban 6-7 fős almot hoznak világra, míg a menyétek még augusztusban is világra hozhatják 4-6 kölyküket. Karcsú testük és kis testsújuk miatt kicsi a testfelületük, emiatt könnyen kihűlhetnek, így állandóan táplálékot keresnek. A  Menyét naponta akár 10-szer is táplálkozik, de több vadat öl meg, mint amennyit el tud fogyasztani.  Mindkettő rágcsálókat, maguknál sokkal nagyobb nyulakat és madarakat esznek, de a Menyét a rágcsálókat kis méretének köszönhetően azok járataiban kapja el. Lakhelyüket gyakran változtatják, szájukban kültöztetve porontyaikat. A család a tél elejéig marad együtt. A hím Menyétek tavasszal már ivarérettek. Lábnyomaik alakja ugyanojan, bár a Hermelin hátsó lábán a sarok közelében van egy párna. Mindkettőjük mellső lábnyoma 2 cm-es, egy félkör alakú párnával és az 5 ujj lenyomatával. A hátsó lába a Hermelin esetében 3,5, a Menyétnél 3 cm hosszú. A nagyobb Hermelin ürüléke a kissebb, 2 cm hosszú, mindkét végén hegyes, csavart, vékony. A Menyété 6 cm-es lehet, még véknyabb, többszörösen csavart.

Ritkán láthatóak a szabadban, főleg akkor, ha átkelnek az úttesten. Ahol előfordul, próbáljuk a bajba jutott egér cincogását utánozni, akkor lehet, hogy előbújik, felágaskodik a fű felé, hogy kilásson, ez jó alkalom lehet a fotózásra, de jó reflexek sem ártanak. A képek múzeumban készültek. A legfelső a Menyét, alatta két téli bundás Hermelin, alatta egy Vidra, és a Hermelin téli (balra) és nyári (jobbra) bundás példánya látható.

Közönséges Görény (Mustela putorius) és Molnárgörény (Mustela eversmannii )

 

Mindkét faj elterjedt hazánkban, de míg a közönséges görény mindenfelé megtalálható (akár a padlásunkon is), addíg a Molnárgörény elsősorban az Alföldön honos. Alakjuk ugyanaz, a menyétfélékre jellemző hosszú, karcsú és rugalmas test, rövid fej, a testhez képest rövid farok. Méretük is hasonló, ám míg a Molnárgörény akár 50 cm-nél is nagyobbra nőhet, addíg a Közönséges görény általában csak a 45 cm-t éri el. Színükben van az igazi eltérés: a Molnárgörény háta világos, hátul sötétebb vagy fekete, fehér pofáján fekete szemfoltja a Mosómedvéjéhez hasonló. Ezzel szenben a Közönséges Görény egész teste sötét, arcán sem olyan nagy a fehér folt, így kevésbé feltűnő fekete szemfoltja. A Molnárgörényt sokáig csak mint a Közönséges görény egy színváltozatát tartották nyílván. A Közönséges Görény egy színváltozata a szelidített Vadászgörény. Ennek szőrzete a Molnárgörényre emlékeztet, de még világosabb, akár fehér is lehet. Vad rokonával kereszteződhet, az utódok ez utóbbihoz hasonlítanak jobban. Mindkét állat a rágcsálók és Üregi Nyulak utthonukban történő föld alatti vadászatára szakosodott, a Vadászgörényt is ezért használják a vadászok. Sokat kell enniük, hogy testhőjüket megtartsák. Füld alatti vackukat maguk ássák, de készséggel elfoglalják más állatok üregét is, főleg Ürgékét és Hörcsögökét. Éjszakai állatok, főleg akkor látjuk őket is, ha átkelnek az úton. Jellegzetes mozgásuk kígyószerű, felpúposodott háttal futnak, ez a legtöbb menyétfélénél így van. A Molnárgörények április-májusba, a Közönséges Görények május-júliusban hozzák világra 3-7 fős almukat. Lábnyomuk és hullatékuk egyforma alakú és méretű. A mellső nyomok 3 cm hosszúak, a saroknál kis párnával, a hátsók 4 cm-esek, nyújtottak, a sarkuknál szintén kis párnával. Ürülékük csúcsos, csavart, hossza 7 cm körüli.

A természetben ritkán látható, elsősorban út mellett elütött példányaival találkozhatunk. Fényképezése nehéz, a legjobb talán az üreg közelébe helyezett fotócsapda. A Vadászgörény sokfelé megtalálható, kedvelt háziállat, fotózása nehéz lehet, mert sokat mozog. A gazda segítségével érhetünk el sikert. A két felső kép múzeumban készült, a felső egy Molnár, az alsó egy Közönséges Görényről, alul a Fővárosi Állat és Növénykert alvó Vadászgörénye.

Vidra (Lutra lutra)

A Vidra az egyik legnagyobb menyétféle, karcsú barna teste és fehér nyaka miatt könnyű felismerni. Vízben él, emiatt farka erős, ami az úszás közbeni kormányzást segíti. Feje lapos és széle, kicsi a szeme és a füle is, ami a víz alatt nagyobb áramvonalasságot biztosít. Úszóhártyás lábával vízben és szárazon egyaránt jól és gyorsan mozog. Bundája is vízálló, a közte lévő levegő miatt, emiatt színe a víz alatt ezüstös. Úszáskor csak feje látszik ki. Főleg éjszaka aktií, ilyenkor van legtöbbet a szárazföldön, néha messzire elkalandozik a víztől. Víz mellett ássa oduját, a kijárat a víz felett van, szenben a Hódéval, és mindíg olyan magasan, hogy az ár ne öntse el. Nem szereti a zavarást, ritkán kerül szem elé. Akár 1 m hosszúra is megnő, ebből a menyétekhez képest hosszú farka akár 50 cm is lehet. Nagyon játékos. Főleg halakat és kétéltűeket eszik, de elfogyaszt tojást, madarat, rágcsálót, rákot és dögöt egyaránt. Jellegzetes a fütyölésszerű hangja. A halastavakban nagy kárt tehet, könnyen megtelepszik, gyorsan terjed az országban. Évente 2-5 kölyök jön világra a védett odúban május-augusztusban.  Árulkodó jel a parton hagyott pikkejek és halcsontok kupaca, az édeskés szagú, 10 cm hosszú, szálkás ürülék. Lábnyoma eltér a többi hazai menyétfélétől, a mellsők 7, a hátsók 9 cm hosszúak, jól látszik az úszóhártya lenyomata, egy nagy talppárna nyomával.

Fényképezése kihívás a legjobb fotósnak is, itt is ajánlott a fotócsapda alkalmazása. Jobb géppel alkalmas leshelyet elfoglalva lehet esélyünk, főleg gyakran használt parti tépőhelyek és az odú közelében. A két felső kép múzeumban készült, az alsó a Sóstói vadaspark Törpevidráit ábrázolja, ez a faj külsőre azonos a Vidrával, mérete jóval kissebb, nálunk nem fordul elő. A Vidra esetleg a ritka Európai Nyércel téveszthető össze, ami jóval kissebb, és csak ritkán fordul elő hegyi patakjaink mentén.

Borz (Meles meles)

Legnagyobb menyétfélénk, Európa-szerte elterjedt. 80 cm-re is megnőhet, ebből rövid farka 12-18 cm. Szőrzete a hátán szürkés vagy barnás árnyalatú, ez az un. Borzderes szőrzet. A szőrszálak alul sötétek, felül világosabbak. A feje fehér, két párhuzamos, az orrig tartó fekete vonallal, ami áthalad a szemen és a füleken is. Fülei kicsik, fekete, fehér széllel. Zömök testalkatú, lábai és nyaka rövidek, de feje hosszú, orra hegyes. Erdei és éjszaka aktív vad, nagyvárosok szélén és parkjaiban is megél. Többnyire csak az utakon elütött példányokat lehet látni. A hímet Kannak, a nőstényt Szukának nevezzük, külsőre nem nagyon van különbség. Hossza 70-80 cm, ebből a farok 12-18 cm-es lehet. Mindenevő állat, a földigilisztát, rovarokat, kisemlősöket, kétéltűeket éppúgy jóízűen elfogyasztja, mint a hagymákat, gumókat és terméseket. Ínséges időkben a dögöt sem veti meg. A Sünök egyetlen terészetes ellensége hazánkban, ami rendszeresen képes elejteni. Lakhelye a Rókáktól elfoglalt kotorék is lehet, de általában a család a maga által ásott, több üregből, bejáratból és szintból álló Borzvárban él. A bejárat legalább 20-25 cm átmérőjű, kör alakú.  Külön illemhelyet is ás, nagyon higénikus állat. A vár bejárata előtt jellegzetes "csúszda" látható. Lábnyomai közül a mellsők nagyobbak, 12 cm hosszúak, az ujjak végén nagy karommal, ujjanként egy-egy párnával, a talpon 1 nagy, félkör alakú párna középen és két kissebb hátul látható. A hátsó nyomok legfeljebb 10 cm-esek, rövidebb karmokkal és csak egy, középen elhejezkedő talppárnával. Hullatéka 10 cm-es, csavart, egyik végén kihegyesedő.

A Borzot legkönnyebben hajnalban, a Várnál alkalmas leshelyet foglalva leshetjük meg. Jó szélinrányt válasszunk, lehetőleg egy fa alacsonyabb ágára üljünk, ahol nem ér el. A Borz álkapcsa erős, fogai élesek, ingerlékennyé válhat. A veszettséget is terjeszti.

Vadmacska (Felis silvestris)

A vadmacska nem a házimacska őse, de közeli rokonok, könnyen kereszteződhetnek, az utódokat nehéz megkülünböztetni, termékenyek. Valaha széles körben elterjedt, de élőhelyének ritkulása és a kereszteződés miatt megritkult, ma már nem vadászható. 48-65 cm hosszú, ebből a farok 35 cm lehet. Koponyája szélesebb, farka vastagabb, mint a házimacskáé. Színe szürkésbarna, oldalán fekete, függőleges csíkozással. Szemei mindíg sárgászöldek. A farkán 3-5 fekete gyűrű látható. Lábai rövidek, nem viseli el sokáig a 20 cm-nél magasabb havat. Magányos éjszakai állat, ezért ritkán látható. Ügyes fáramászó, vadászni mégis elsősorban a földön szokott.  Leből vadászik, zsákmányát Nyulak, rágcsálók, madarak gyíkok és békák alkotják. Április-szeptemberben egy 2-4 fős almot hoznak világra. A lábnyomai ugyanakkorák, a macskáéhoz hasonlóak, 4 cm hosszúak. Ürüléke 5 cm hosszú, csavaros, egyik végén kihegyesedő.

Rendkívül megritkult faj, és mivel éjszaka mozog, megpillantása különösen sok utánajárást és szerencsét igényel. Az első kép a Természettudományi múzeumban, a második a szegedi vadasparkban készült.

Hiúz (Linx linx)

 

A Hiúz Európa legnagyobb macskaféléje. Több alfaja ismeretes, a hiúzfélék a világ nagyrészén elterjedtek. Magyarországon a Kárpáti Hiúz volt honos, de kihalt, mostanság újra megjelent északi határainknál. Nálunk védelem alatt van, mivel állománya 20 egyedet számlál. A Hiúzok közös jellemzője a Mókusokra is jellemző szőrpamacs a fül végén és a rövid farok. A Vadmacskától jóval nagyobbra nő, farka sokkal rövidebb. Bundája jellemzően világosbarna vagy barna, a hastájékon világosabb, akár fehér is lehet. Testét mindenhol fekete foltok tarkítják, farka és füle vége is fekete. Fején jól látható a jellegzetes, szétálló pofaszakáll. 1,3 méteresre is megnő, ebből a farok 10-25 cm hosszú. Kitűnően mászik fára. Háborítatlan, összefüggő erdőségek lakója, ritkán kerül szem elé, és csak rövid időre. Értékes bundája miatt sokáig vadászták, ezért Nyugat-Európából már eltűnt. Koponyája sokkal erőteljesebb és nagyobb a Vadmacskáénál, karmai ugyanúgy visszahúzhatóak. Ragadozó, nagyvadak kicsinyeit, nyulakat és rágcsálókat, madarakat fogyaszt. Régen úgy gondolták, hogy a beteg és öreg állatok  szelektálásával hasznot hajt, de ma már tudjuk, hogy nemegyszer sportvadászatra adja a fejét, több tucat vadat legyilkolva anélkül, hogy megenné. A prédának csak kis részét fogyasztja el általában. Évente egyszer 2-3 fős almot hoznak világra május-júniusban. Lábnyoma szélesebb és rövidebb, mint a házimacskáé, de jóval nagyobb. 10 cm hosszúak,  karom nyoma nem látszik, a négy ujj nyoma mellett egy nagy, legömbölyödő szélű, háromszög alakú talppárna nyoma látszik. Hullatéka 8 cm hosszú, hengeres, egyik végén kihegyesedő. Gyakran látható karmolásnyoma a fákon, ahol élesíti karmait.

Főleg éjszakai vad, ritkán látható, ezért fényképezésére legjobb esélyünk a fotócsapdával lehet. A felső kép a Sóstói vadasparkban készült Nyíregyházán, az alsó a Természettdományi Múzeumban Budapesten.

Oldal: Ragadozó emlősök
www.magyarvadfotosok.hupont.hu - © 2008 - 2024 - magyarvadfotosok.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat