Az Nagyvadak fényképezése némileg könnyebb lehet, mint más állatoké. Ennek oka, hogy általában nagyobb testméretűek, és többnyire csapatban élnek. Hazánkban 7 nagyvadfaj él.  Ebből 5 vadászható,  egy pedig még csak ritkán látható, az utólsó pedig jelenleg nem él vadon, visszatelepítése nemrég kezdődött el. A két utóbbi faj hazánkban védett vagy nem vadászható.

Még itt leszögezem, hogy a nagyvadak kölykeit soha ne közelítsük meg 2 m-nél közelebb, hogy a szag el ne riassza az anyát. A fiatal szarvasféléknek nincs saját szaga, ezért feltűnő az anyának, ha valamit érez a fiatalon, és elhagyja. Ezután a fiatal elpusztul. Soha ne vigyük haza az erdőben talált gidát vagy borjat, mert az anya nappalra elfekteti, de nem megy messzire. A vaddisznó pedig mindíg védi malacait, és halálos támadást intéz a valós és vélt veszéjforrások ellen. Soha ne kerüljünk a Koca és a malacok közé!

Őz (Capriolus capriolus)

Legkedveltebb fotótémám az őz. Ez a kistermetű, ősi szarvasféle hazánk egyik legelterjedtebb nagyvadja.  Marmagassága 60-70 cm, súlya 20-25 kg körüli. A hímet baknak nevezik, fején álltalában háromágú, nem túl nagy agancsot visel, amit minden évben októberben-novemberben elhullajtanak. A nőstényt sutának, a szaporulatot nem szerint suta, illetve bakgidának nevezik. Szőrzete nyáron vörösesbarna, télen szürkésbarna. A fiatal gidák szőrzete vörösesbarna alapon fehéren pettyezett, a pettyek néha özzeolvadnak. A két nemet télen nehéz megkülönböztetni, erre alkalmas az úgynevezett fartükör, ami mögött a fartájék dús, fehér szőrzetét értjük. Ez a bakoknál vese, a suták esetében pedig szív alakú. Az őz kétféle életmód szerint osztható fel: a mezei őzek a mezőgazdasági táblákon élnek, gyakran azok közepén tanyáznak, hogy messzebre lássasnak. Testük nagyobb, agancsuk erősebb, mint erdei társaiké. Az erdei őzek kissebb családokat alkotnak, a fák között mozogva alig észlelhetőek.  Minden évben az üzekedés után hozza világra a Suta az előző évben megfogant 1-2 gidát Májusban-Júniusban.Egy fajba tartoznak, csak más környezetben élnek. Nincs farka, mint a többi szarvasfélének, bár a suták rövid szőrpamacsot hordanak. Hullatéka hegyes végű, tojásdad, átmérője 1,8 cm lehet. Lábnyoma többnyire két pata lenyomata, a fűköröm ritkán látszik. Hossza 4,5 cm-es lehet.

A fotós szempontjából fontos tény, hogy a nagyvadfélék színvakok, és a mozdulatlanul álló embert néha alig veszik észre.  Az őznek jó a látása, de futás közben, ha fel-le mozog a feje, nehezen vesz észre nem mozgó alakot. Hallása és szaglása is kitűnő, ezért fontos figyelni a szélirányt, vagy többé-kevésbé szélárnyékban (pl. árokban, sűrű bozótos takarásában) haladni. Az őzeket legkönnyebben a fehér fartükör keresésével lehet nagy távolságból észlelni, persze csak ha legalább egy egyed nekünk háttal áll. Kíványcsi állat, így ha látja az embert, de nem érzi a szagát, akár 25 méterre is odaengedi az embert. Lassan, csendben közelítve kivitelezhető a dolog. Nem árt ismerni a helyi őzek évszakonként változó szokásait, kedvenc tartózkodási helyeit sem.

Dámszarvas (Cervus dama vagy Dama dama)

 

A Dámszarvas vagy Dámvad az utólsó jégkorszak előtt élt Európában, de visszaszorult a Közel-Keletre és Kis-Ázsiába. Az ókorban a Rómaiak telepítették be vadaskertekben Magyarországra, ahonnan kiszabadulva kedvező életteret talált magának. Később a királyok vadja lett, Mátyás király is tenyésztette, számos uradalomban megtalálható volt. Manapság elterjedt az ország számos pontján, kertekben és szabadon egyaránt. Legjobb állományai Hajdú-Bihar megyében, a Gúthi erdészetnél élnek, ahol a világranglista első és második helyezetjét is elejtették, emellet jól érzi magát a Dunántúli Dombság területén is, főleg Tolna megyében. A környezetvédők nem kedvelik, szerintük nem őshonos a faj, pedig mindenképpen régebben vannak itt, mint a magyarság.  Hossza 1,3-1,6 m, súlya elérheti a 100 kg-ot. Méretei a Gíménél kissebbek, az Őzénél viszont sokkal nagyobbak. Színe lehet vadas (barna alapon fehér pettyes), barna, fekete és akár hófehér is. 7 színváltozata ismert. Télen szőre sötétebb, a foltok elhalványodnak.  A hímet bikának hívjuk, fején lapátos agancsot hord, neve a dámlapát. Ezt minden év márciusában-áprilisában elhullajtja. A nőstényt tehénnek, a szaporulatot bika vagy ünőborjúnak nevezzük. A borjú pettes, akár az őznél.  Hasuk túlnsomórészt fehér, de lehet egyszínű az állat. Farka fehér, a közepén fekete csíkkal, ami végighaladhat a gerinc mentén, és körbeölelheti a fehér fartükröt is. Csapatban él, jól tűri a nagy állománysűrűséget, könnyen megszelidül, így kedvelt állatkerti vad. Igen jó a szaglás és hallása, a látása is jobb az emberénél, bár az őzzel egyetemben színvak. Éber, néha a lesekre is felpillant a mondás szerint. Az őzzel ellentétben a bikák párzáskor gyakran egymásba aksztott agancsal viaskodnak. A bikák minden évben megszokott barcogóhelyeikre térnek vissza, ahol gödröt kaparnak, megjelölik mirigyváladékaikkal, belefekszenek, és jellegzetes hangon barcognak . A tehenek keresik fel a bikákat, a többi szarvasfélével ellentétben.  A tehenek minden év Júniusában-Júliusában egy Borjúnak adnak életet. Alapvetően erdei vad, és szereti a dús aljnövényzetet. Erdei nádasokban is találkozhatunk vele. Jellegzetes, egyedi, mind a négy lábával történő ugrálása fegyelemreméltóan kecsessé teszi ezt a vadat méretéhez képest.  Hullatéka kis, 1,6 cm-es golyókból álló kupac. Lábnyoma két pata nyoma, általában 6,5 cm hosszú.

Erről a vadról nincs sok jó fotóm, az első kettő állatkertben készült, a harmadik egy fehér, kitömött példányról készült a FeHoVa kiállításon és vásáron, az utólsó pedig egy elfektetett, alig fél órás Borjúról az erdőben.  Az erdőben nehéz észrevenni, mert a fehér pettyek jól szimulálják a lomb között átszűrődő napfényt, így legkönnyebben a fehér hastájék alapján lehet megtalálni. Nagyobb csoportban él, mint az őz, ezért jobban szemmel tudja tartani a környezetét. Érdemes lesről próbálkozni, ám ezt mindenképp jelentsük be a helyi vadászoknak, kérjünk engedéjt. A lesre úgy menjünk, hogy a lehető legkevesebb szagnyomot hadjuk, és figyeljük a szélirányt. Érdemes vadföldeknél próbálkozni, a fotózást megkönnyítheti a téli próbálkozás. A hó visszaveri a fényt, ami vakuzás esetén nem túl jó, de kiemeli az állat körvonalait, így könnyebb észrevenni is. És ekkor még a bikák is viselik agancsukat. Párzási időszakban csak szakavatott vezetővel próbálkozzunk, hogy ne zavarjuk a Dámokat.  A vadászok sem néznék jó szemmel, ha stessz miatt az állatok nem szaporodnának, vagy más helyen tennék azt, megnehezítve a vadászatot.

 

Gímszarvas (Cervus elaphus)

A gímszarvas legnagyobb vadászható vadfajunk, akár 200 kilónál nagyobb súllyal is büszkélkedhet, magassága 2 méter feletti. A hímet itt is bikának nevezzük, fején sokágú agancsot visel, ami egyenként 5 kg feletti súlyú is lehet. A nőstényt tehénnek, a szaporulatot egyéves koráig bika vagy ünőborjunak nevezzük neme szerint. Az ország kétharmadán állandó vad, sokhelyütt váltóvad. Legjobb állományai a Duna-Dráva nemzeti parkban és a gemencen élnek, de otthon érzi magát középhegységeinkben és dombvidékeinken is. Erdei vad, megjelenéséhez hatalmas összefüggő erdőségek szükségesek, így a síkvidéken is megtelepedhet. Az öreg bikák magányosan, a fiatalok bikarudliban élnek. A tehenek és egyévesnél fiatalabb borjaik is rudliban élnek, amit egy tapasztalt tehén vezet. A Gímszarvas színe nyáron barna, a hátán gyakran fekete sávval, fartükre fehér, farka rövid. Télen színük szürkésbarna. A borjak sokáig fehér pettyesek, mint a legtöbb szarvasféle esetében. A párzási időszakban, Szeptemberben a Bikák erőteljes hangon bőgnek, és egy hárembe kergetnek annyi tehenet, amennyit csak tudnak.  Ezután igyekeznek azt megvédeni a többi bikától. Agancsal csak akkor viaskodbak, ha két, egymással megegyező mérteű és hasonlóan nagy agancsú bika találkozik. Az összecsapás előtt egymással párhuzamosan haladva pózolnak, felmérik a másik erejét. Néha ennyi is elég a döntéshez. A borjak, mindíg egy, Májusban vagy Júniusban látnak világot. Erdei vad révén nehéz észrevenni, kevés elyen visel fehér szőrt, színe sötétebb. Érzékszervei kifinomultak, bár színvak, és kevésbé éber, mint a Dámszarvas. Hullatéka tojásdad, egyik bégén hegyesedő bogyókból álló kupac, 1,5 cm-es lehet. Lábnyoma többnyire kép patanyom, az első 8, a hátsó 7 cm hosszú. A fűköröm nyoma csak akkor látszik, ha mélyen besüpped az állat lába. A Tehén nyoma kerekdednek látszik, kevésbé hegyes patákkal, míg a bikáé elálló, V alakot formázó két pata nyoma, és hegyesebb. Lépéshosszuk akér 70 cm is lehet.

Fotózása nagy kihívás lehet. Jómagam egy képet tudtam csinálni egy vaddisznóhajtáson, ahol alig látszik valami, ezért itt is állatkerti képekkel illusztráltam, az utóló pedig a Természettudományi múzeumban készült.  Legjobb esélyünk a bőgéskor van, de itt is inkább egy vadásszal próbálkozzunk. Eséjeinket nagyban növelheti a bőgőkürt használata. Ezt is csak kevés vadász tudja megfelelően használni. Télen az etetőnél lehet jó esélyünk, bár decemberben hullajtják agancsukat. Ilyebkor a bikár leginkább a fej tetején látszódó agancstő árulja el, de hamar elkezd nőni az új agancsuk. Ha szerencsénk van, képet készíthetünk félagancsú bikáról is.

Vaddisznó (Sus scrofa)

A Vaddisznó hazánk legjobban terjeszkedő vadja, a házisertések őse,  kedvelt a vadászok körében. Súlya változó, akár 200 kg-nál nagyobb is lehet, magassága elérheti a 1,5 métert is. A hímet kannak, a nőstényt kocának, a szaporulatot malacnak, később egyéves koráig süldőnek nevezzük. A kanok szemfogai az agyarak, felfelé oldalra álnak ki, a felső kissebb. A koca agyarait kampóknak hívjuk, a süldők első szemfogai a tejagyarak, amiket fogváltáskor vált fel a valódi, végleges agyar vagy kampó. Elsősorban hegy és dombvidékek vadja, szereti a mocsaras környezetet, a nádasokat, és egyre terjed az Alföldön is. A nyári bunda rövid, világosabb szürke vagy szürkésbarna, a téli tönöttebb, sötétebb. Hosszú farkán fekete bojt látható. A malac világos alapon sötétbarna csíkozást visel, ami az álcázásban segíti. A süldők színe rozsdabarna, alső téli bundájuk már szürke vagy fekete is lehet. A kanok magányosak, csak párzáskor keresik fek a kocákat. A kocák és süldőik csoportosan, úgynevezett kondákban élnek.  A kondát egy öreg, tapasztalt koca vezeti. A párzási időszak, abúgás fő szezonja decemberre esik, de már hamarabb és sokkal később is bekövetkezhet. Az idős, remete kanok érvényesíthetik legkönnyebben jogukat a párzásra.  Februártól Júniusig jönnek a világra a malacok, 2-től tízig terjedhet az alomszám. A koca bármi áron védeni próbálja malacait. Az eddig bemutatott szarvasfélékkel ellentétben a sertések, így a Vaddisztnó is mindenevő. Gombákat, gumókat és hagymákat éppúgy megeszi, mint a rovarokat, csigákat, tojást vagy akár a dögöket. Előfordulhat, hogy ragadozóként elejt madarakat vagy más állatok fiatal egyedeit. Életének fontos része a dagonya. A szőrzetre tapadó sár védelmet nyújt az élősködőktől. Az alá szorult, levegőtől elzárt kullancsokat és tetveket a disznók a megszokott dörgökőzőhelyeiken, nagyobb fákon, rönkökön vagy köveken dörzsölik  le a száraz sárral együtt. Emellett nyáron a dagonya hűsíti a testüket. A kanok hátán a téli bundán nagy, erős serteszőröket találunk, emellett fejük rövidebb és vastagabb, mint a kocáké. Az agyar mellett a kalapba szúrt serte is trófea. A nyári bundás kanokat fejlett heréik és csapott hátuk különböztetheti meg a keskeny fejű kocáktól. A Koca nyári, rövid bundálya alatt jól láthatóak a csecsbimbók. Főleg éjszaka mozog, nappal jól bevált helyeken elfekszik, bozótosban vagy nádasban kapar magának gödröt porckorongal ellátott orrával. Gyakran szántóföldeken táplálkozik, kártétele jelentős lehet.Ürüléke tojásdad,  általában 7 cm hosszúságú, lábnyoma négy ujj nyomából áll, két pata, és a két hátsó rövidebb fűköröm nyoma. A lábnyom hossza 15 cm-es is lehet, ebből és a lépéshosszból megbecsülhető az állat mérete. Lépéshossza általában nem több fél méternél.

Ezen vad fényképezése talán a legnehezebb. Erdőben, gyakran vizenyős területeken érzi magát otthon, és éjszaka jár táplálék után. Roppant veszélyes lehet, ezért lesről, kísérővel ajánlott fotózása, olan helyen, ahol a kevés zavarás miatt még volágosban a szóróra váltanak. Télen a vadföldek gyakori látogatója. A hó miatt télen jobban észrevehetó, bár ha alvás közben belepi a hó, akár teljesen észrevétlen lehet. A nádasban, bokrok, kidőlt fák közt jól el tud bújni. Ajánlott esetleg a hajtásban való részvétel, ami azért is előnyös, mert így nincs egyedül az ember. Nagy figyelmet igényel így is keresése, előfordulhat, hogy az ebert pár méterről meglepi a sebzett disznó. Utánakeresésben érdemes részt vállalni, de ha lehet, maradjunk biztos távolban, korántsem biztos, hogy nem él az állat. Az én képeim hajtásban és disznóskertben készültek, az első képen jól látható, ahogy a kan oldalt fordulva, hátán a sörtét felborzolva mutatja magát nagyobbnak az ellenfelének (ez esetben nekem). A másodikon egy csíkos malac, az utólsón egy csapat fiatal süldő látható.

 Muflon (Ovis ammon musimon)

 

A Muflon egyetlen hazai vadjuhunk, régen valószínűleg Európa szerte honos volt, majd kipusztult. Később Szardíniára és Korzikára betelepítették, onnan pedig majdnem egész Európába. A legkissebb vadjuh, valószínűleg ez a mai házijuhok őse. A hímet Kosnak hívjuk, jellegzetessége a csigásan hajlott szarv, vadásznéven a mufloncsiga. Hossza évenként nő, nem hullik le, vége letöredezhet az öreg kosoknál. Néha a Juhok is viselnek rövidebb szarvat. A gyűrűk számából és a szarv hosszából következtethetünk korára. A nőstényt első bárányozásig Jerkének, utána Anyajuhnak hívjuk, a szaporulat nem szerint lehet Kos vagy Jerkebárány. Színük rozsdabarna, télen sötétebb, lehet fekete is. A Kosok hátán előfordulhat a fehér színű nyeregfolt. A kor előrehaladtával az arc egyre fehérebb, világosabb lesz.  Főleg középhegységi erdőkben honos faj. Szereti az idős erdőket, szereti az alacsonyabb aljnövényzetet, ahonnan jobban kilát. Mozgáskötrzete kicsi. Főleg füvet eszik, mást csak akkor, ha nincs elég lágyszárú növény. Nyájakban élnek, inkább nappal mozog. A fiatalok játékosak, az idősek gyanakvóak. Október közepén a Kosok háremeket hoznak létre, ami védelmeznek a többi Kostól. Ilyenkor előfordul, hogy 5-10 méterről egymásnak rohannak. Decemberig tart a párzási időszak, többnyire áprilisban a nőstények egy-két báránynak adnak életet. Ürüléke 1 cm-es tojásdad golyókból álló kupac. Lábnyomán nem látszik a fűköröm, 5 cm hosszú, alakja a Fáméhos és a Gíméhez hasonló, könnyű összekeverni.

Mivel igen éber állatról van szó, megfigyelése nehéz lehet. Főleg vadaskerti vad, így itt elengedhetetlenül engedélyért és kísérőért kell folyamodnunk a tulajnál. mindhárom kép a Miskolci állatkertben készült, az elsőn egy Kos, a másodikon juhok, a harmadikon bárányok láthatóak. Fotózása lesről, szórónál vagy vadföldön ajánlott. Cserkelése nem könnyű. Az erdőben itt is a fehér testtájakat lehet elsőre észrevenni, főleg a nyeregfolt nagyon árulkodó.

Védett fajaink

Védett nagyvadfajainkat külön tárgyalom, ezekkel főleg állatkertben találkozhatunk, és sokan nem is sejtik, hogy egykor őshonosak voltak hazánkban.

Európai Jávorszarvas ( Alces alces)

Az Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában honos Jávorszarvas az egyik legnagyobb szarvasféle. Súllya elérheti az 1 tonnát, magassága jóval 2 méter feletti. Ezt csak az Óriás Rénszarvas közelíti meg, amivel sokan összekeverik, pedig alig van köztük hasonlóság. Az Európai Jávorszarvas a legkissebb, méretei így is tekintélytparancsolóak. A hímet Bikának hívjuk, jellegzetessége a nagy, lapátos agancs, ami az Európai jávornál kissebb, gyakran villás vagy csak egy csonk. A nőstényt Tehénnek, szaporulatát Borjúnak nevezzük. Nálunk a Honfoglaláskor még élt az északnyugati területeken, manapság ismét Ukrajna felől jelenik meg egyre gyakrabban. Főleg a Skandináv félszigeten és Oroszországban él, délre kevésbé gyakori. Színük barna, télen sötétebb, a borjú világosbarna, de a többi szarvasfélétől eltérően nem pettyes. Hosszú lábairól, rövid farkáról, széles felső ajkáról púpos válláról és a nyakán lógó bőrlebenyről könnyen felismerhető. Évente egy-két Borjat hoznak a világra a Tehenek másus-júniusban. Lábnyoma hatalmas, nem látszik a fűköröm nyoma. Hossza elől 15, hátul 16 cm is lehet. Télen ürüléke sok apró, összetapadt golyóból áll, télen kevesebb, 3 cm átmérőjű bogyót tartalmaz.

Vadonban ritka látvány, nálunk látható pl. a Sóstói Vadasparkban Nyíregyházán. Itt készült a Tehénről a kép. A felső kép a FeHoVán készült egy Amerikai Jávorszarvasbika  fejéről.

 Európai Bölény ( Bison bonasus)

 

 

Termetes vadfajunk az Európai Bölény, mely egykor egész Európában elterjedt vad volt, akárcsak amerikai társai. Vadászata a lőfegyverek megjelenéséig kihívás volt, gyakran verembe csalták. A királyok kedvelt vadja volt, Hunyadi Mátyás még rendezett Bölényhajtásokat. A fajt az állatkertek mentették meg a kipusztulástól. Sikeresen visszatelepítették Lengyelországba, a híres-neves bialowiezai erdőbe, valamint Belorusziába és a Kaukázus egyes vidékeire. Számos egyéb helyen él magánrezervátumokban, így Magyarországon is, a Zempléni középhegységben található Füzérkomlóson.  Az Amerikai bölénynél valamivel kissebb, feje sem látszik olyan nagynak testéhez képest. Felsőteste is kevésbé látszik erőteljesnek, nincs púpja, szőrzete sem olyan dús a váll és a nyak környékén. Szőrzete egyszínű barna, szemben az Amerikai bölények vállán látható fekete szőrzettől. A hímet bikának, a nőstényt tehénnek, a szaporulatot borjúnak nevezzük. A borjak színe sokáig világosbarna.  A Tehenek évente 1 Borjat hoznak világra május-júniusban.  Lábnyoma hasonló a szarvasmarháéhoz, tojásdad, de elől kicsúcsosodó. Hossza 10 cm. Hullatéka több, hengeres darabból álló, sok rostot tartalmazó kupac.

Mivel e vad nálunk nem él vadon, érdemes Füzérkomlóson próbálkozni, ahol jelenleg még csak néhány egyed él, de számos más állat (Szarvasok, Muflonok, Sasok és Viperák, stb.) társaságában, természetközeli környezetben. Emellett megtalálható a faj, a Sóstói vadasparkban, amerikai rokonával egyetemben. Az én képeim is ott készültek.

Oldal: Nagyvadak
www.magyarvadfotosok.hupont.hu - © 2008 - 2024 - magyarvadfotosok.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat